
Örökség
1649-től napjainkig.
A 17. században több vasműhelyt is alapítottak Finnországban. A Pohja régió kiterjedt erdőségei, valamint a még kihasználatlan vízenergia és a jó vízi közlekedési útvonalak miatt ideális központja volt a finn vasiparnak. Antskogban 1630 tájékán alapították meg a vasműhelyt, ezt pedig 1641-ben Billnäs követte. A Fiskarst 1649-ben hozták létre, ma pedig ez a nyugati világ egyik legrégebbi vállalata.
Fiskars Group
A(z) Fiskars a Fiskars csoport része, amely a beltéri és kültéri életvitelre szánt dizájn-vezérelt márkák globális otthona. Együtt élvezetes pillanatokat teszünk lehetővé, amelyet erős márkaszenvedélyünk, fogyasztó-központúságunk és jövőbe mutató törekvésünk hajt a holnap klasszikusainak formálására – egységes és közös célunk által vezérelve: úttörő dizájn a mindennapok különlegessé varázsolásához.

Együtt élvezetes pillanatokat teszünk lehetővé, amelyet erős márkaszenvedélyünk, fogyasztó-központúságunk és jövőbe mutató törekvésünk hajt a holnap klasszikusainak formálására – egységes és közös célunk által vezérelve: úttörő dizájn a mindennapok különlegessé varázsolásához.
Új karrier lehetőséget keres?


Bizakodó kezdetek
1649-ben kezdődött minden, amikor Peter Thorwöste megalapította Fiskars apró falujában az olvasztó- és kovácsműhelyét.

A vastól a rézig
1783-ban a Björkman család átvette a vasüzemet, és a hangsúlyt a közeli ércbányából származó rézérc feldolgozására helyezte.

A felfedezések kora
1832-ben a Fiskars megalapította Finnország első evőeszközgyárát, hogy termékkínálatát villákkal egészítse ki, illetve azzal az ollóval, amely rövidesen az egész világot meghódítja és a háztartások kedvencévé nővi ki majd magát.

Az első mintadarab a gépi megmunkálásban
1837-ben a Fiskars újra első lett Finnországban, amikor is megalapította a faluban első gépgyárát, és ezzel csatlakozott a világ első gőzgépeinek gyártásához.
1649 - Megalakul Fiskars vasüzeme
Amikor Fiskarsban megalakult a vasüzem, Finnország svéd uralom alatt állt, miközben Svédország volt a tizenhetedik századi Európa egyik legnagyobb vastermelője. 1649-ben Peter Thorwöste előjogot kapott rá, hogy Fiskarsban olvasztó- és rúdkovácsműhelyt alapítson, valamint öntöttvas és kovácsoltvas termékeket gyártson. A Fiskarsban használt vasércet többnyire a Stockholm külső szigetcsoportjához tartozó Utö bányájából hozták, és a vasműhelyben előállított rúdvas java részét Svédországba szállították, ahol Stockholm óvárosának Vaspiacán értékesítették. Fiskarsban a nyersvasat szögek, csavarok, kések, ásók, vaskerekek és más termékek gyártásához szintén felhasználták.
Tizennyolcadik század - A vasüzemtől a rézüzemig
1783-ban a Björkman család átvette a vasüzemet és a hangsúlyt a közeli Orijärvi ércbányájából származó rézérc feldolgozására helyezte. A tizennyolcadik századra már alig maradt kibányászható réz Orijärviben, ezért az olvasztóműhelyt 1802-ben bezárták. Azóta nem végeznek vas alapanyaggyártást a Fiskars Faluban.
1822 - A Julin család korszakának kezdete a Fiskarsnál
1822-ben a Turkuból származó gyógyszerész, Johan Jacob Julin (későbbi von Julin) megvásárolta a Fiskars vasüzemet és falut. Az ő időszakában a vasüzem erőteljesen fejlődött, miközben a termelés a nyersvas gyártására fókuszált. 1832-ben, miután a Fiskars megalapította Finnország első evőeszközgyárát, a késgyártás villák és ollók gyártásával egészült ki. 1837-ben a Fiskars újra első lett Finnországban, amikor megalapította a faluban első gépgyárát. Az 1830-as években Finnország első gőzgépe ebben a műhelyben készült. A Fiskars reformokra és innovációra támaszkodó tradíciójának gyökerei ebben az időszakban keresendők. Julin irányításának idején rengeteg társadalmi reform is történt, amelynek során a vasműhely falva saját iskolát és kórházat kapott. A faluban jelentősen javult a gazdálkodás színvonala. A Fiskarsnak jelentős hatása volt a finn mezőgazdaság fejlődésére: annak idején a Fiskars ekegyártó műhelyében több mint egymillió ekét gyártottak. Julin irányításának idején a Fiskars mezőgazdasági és háztartási eszközeiről vált ismertté, és a Fiskars név a kiváló minőség szinonímájává vált.
1883 - A Fiskars korlátolt felelősségű társasággá válik
J.J. Julin halálakor a vasműhelyt egy vagyonfelügyelő irányította. Az irányítást apránként Emil Lindsay von Julin szerezte meg, majd megalakult a Fiskars korlátolt felelősségű társaság. 1915 - A Fiskars megjelent a Helsinki Tőzsdén.

A Fiskars növekedése és fejlődése
A Fiskars ezután az Ähtäri-beli Inha Works, valamint a Billnäs Bruk Ab és az Oy Ferraria Ab felvásárlásával növekedett.

A Julin család korszaka
Johan és Albertina Julin elsőszülött fia 1787. augusztus 5-én látta meg a napvilágot. Habár Johan Jacob Julin névre keresztelték, mindvégig a John nevet használta. 1849-ben nemesi rangra emelték, és az ő munkásságának időszaka lett a vasüzem történetének egyik legfontosabb korszaka.

Minőségibb acél minőségibb eszközökhöz
A vállalat a termelékenységét az acélfeldolgozás új módszereinek kifejlesztésével erősítette meg. A termékkínálat kiszélesedett, sőt létrejött Finnország első rugógyára is.

A Fiskars a tőzsdén
1915-ben a Fiskars megjelent a Helsinki Tőzsdén, 377-es részvényutalványszámmal, amelyet Albert von Julin számára jegyeztek.
1918 - A Fiskars növekedése és fejlődése
A vasgyár termelékenysége a továbbfejlesztett acélmegmunkálási módszerek bevezetésének és Åminnefors hengerművének felújítása következtében javult. A termékkínálat kiszélesedett, és a Fiskars megalapította Finnország első rugógyárát. A vállalat szintén megvásárolta az Ähtäri-beli Inha Works, valamint a Billnäs Bruk Ab és az Oy Ferraria Ab vállalatokat.
1929 - a nagy gazdasági világválság és recesszió
A finn gazdaságot megviselte az 1929-es nagy gazdasági világválság, amely a Fiskarsnál is lelassította a növekedést. Finnországban a válság hatásait az 1930-as évek közepéig lehetett érezni. A Fiskars vezetésének a II. világháború végéig kellett várnia azon célok elérésében, hogy elvégezze a vállalat tömegtermeléshez történő átstrukturálását.
1967 - A Fiskars megalkotja a világ első műanyag nyelű ollóját
A narancssárga nyelű olló a Fiskars egyik legismertebb terméke. De vajon hogyan dőlt el, hogy az ollók nyele narancssárga legyen?
1967-ben, amikor az első alapmodellek gyártásának küszöbére érkeztek, a dizájner fekete, piros és zöld színekre gondolt. Amikor a prototípus gyártása megkezdődött, a gépkezelő úgy döntött, hogy elhasználja a gépben lévő narancssárga maradékot is. Ennek következtében a prototípusok négy színben készültek el, amelyek közül a narancssárga és a fekete lett a legnépszerűbb. Ekkor választani kellett. A Fiskarsnál belső szavazást rendeztek, melynek eredményeképpen született meg a narancssárga nyelű olló.

A tömegtermelés megjelenése
Miután átvészeltük a gazdasági világválságot és a II. világháborút, a Fiskars vezetése megvalósította a vállalat tömegtermelésre való átállásának tervét.

Az első narancssárga nyelű olló
A fémekkel kapcsolatos szakértői tudás, műanyag alapanyag felvásárlása és a kísérletező hajlam vezetett oda, hogy a Fiskars 1967-ben gyártani kezdte a világ első műanyag markolatú ollóját.
A Fiskars Orange™ narancssárga színt 2003-ban Finnországban, majd 2007-ben az USA-ban hivatalos védjegyként jegyezték be.
1977 - Fiskars ollógyár alapítása az Egyesült Államokban
A Fiskars növekedése akkor indult el igazán, amikor ollógyárat alapított az Egyesült Államokban. Itt, vagyis a világ legerősebb gazdaságában való megjelenés sikeres választásnak bizonyult, hisz biztos alapot nyújtott a nemzetközi kereskedelemhez, a piaci növekedéshez és az értékes kereskedelmi és szakmai tapasztalatszerzéshez.
Huszonegyedik század
A huszonegyedik században a Fiskars a fogyasztási cikkekre fókuszál és felvásárlások által növekszik. A kültéri kikapcsolódással foglalkozó Gerber Legendary Blades vállalat 1987-es felvásárlását tovább erősítette a Silva felvásárlása 2006-ban. Az Iittala felvásárlása 2007-ben megerősítette a Fiskars pozícióját a konyhai eszközök piacán, a Leborgne pedig a vállalat kertiszerszám-üzletágát tette még erősebbé. A Royal Copenhagen 2013-as felvásárlása teljessé tette a Fiskars evőeszköz-kínálatát annak finom, kézzel festett porcelánjai által, és megerősítette a társaság pozícióját az északi országokban, valamint Ázsiában.

Anyu speciális ollója
A könnyű, ergonomikus formatervezett kivitel annyira bevált, hogy sok otthonról dolgozó varrónő elrejtette kedvenc ollóját a többi családtag elől, hogy csak a saját, speciális céljaira használhassa.

Érkezés az új világba
A Fiskars akkor kezdett növekedni, amikor a narancssárga nyelű ollók népszerűségére építve 1977-ben egy gyárat alapított az Egyesült Államokban.

Amplify™ ollók
Fantasztikus Amplify™ ollóink nyele ergonomikus SoftGrip™ részeivel fokozzák a kényelmet használatuk folyamán, míg az erőteljes műszaki kialakítása tiszta vágást garantálnak a vastag szöveteken és anyagokon.

Díjnyertes formaterv
A Fiskars eszközeinket Red Dot Award, Good Design Award, Popular Mechanics Green Design Award, Ease-of-Use Commendation és más kitüntetésekben is részesítették.

Nemzetközi védjegy
Ikonikus narancssárga nyelű ollóink hivatalos védjegyoltalmat élveznek az USA-ban, Finnországban és Kanadában, így ha narancsnyelet lát, az csak a miénk lehet.

Több mint 1 milliárd eladott darab
Narancssárga nyelű ollóinkat a fantasztikus formaterv világszerte annyira népszerűvé tette, hogy az értékesítés 1967-es kezdete óta több mint az 1 milliárd darabszámot érte már el.