Item: October

Október

Október

Ideje téliesíteni a kertet

 

Kicsit szomorú, hogy hamarosan téliesíteni kell a kertet, de mivel a napok egyre rövidebbek és hidegebbek lesznek, nincs más hátra, meg kell tenni. Még az október is a kertészkedés szempontjából legforgalmasabb hónapok közé tartozik. Az utolsó adag burgonyát fel kell szedni, az almát és a körtét pedig le kell szedni, és el kell raktározni. A kertben lévő gumós növényeket fel kell szedni, el kell raktározni a kamrában, le kell fagyasztani, vagy befőzéssel tartósítani kell. A kerti bútorokat a fészerbe hordás előtt olajjal kell kezelni, a komposztot meg kell forgatni, és egy részét fel kell használni a konyhakertben takaróként. Az évelőket részekre kell osztani. A füvet le kell nyírni, valószínűleg idén utoljára. Mindenféleképp szükséges a gereblyézés. El kell ültetni az utolsó tavaszi virághagymákat, és ki kell irtani az utolsó gyomokat, hogy a következő tavasszal könnyebb dolgunk legyen. A cserepeket hamarosan meg kell védeni a fagytól, a speciális hagymagumókat pedig sphagnum társaságában dobozokba kell tenni, majd valamilyen hűvös helyen tárolni. A melegházban az utolsó paradicsomok megérettek a szedésre, a melegházat pedig ki kell takarítani. Lehet, hogy még szükség van néhány növény ültetésére; új gyümölcsfák és új gyümölcsbokrok esetén. Hű! Az ember már attól is kimerült lesz, ha végiggondolja mindezt, de a jó dolog az egészben mégiscsak az, hogy rengeteg friss levegőt szívhatunk, és energiát gyűjthetünk a hosszú téli hónapokra.

 

Konyhakert

Ha nem megemelt ágyások vannak a konyhakertben, a talaj viszont nehéz, agyagos, jó ötlet ásót ragadni, és most megforgatni a földet. Megkönnyítheti a dolgot, ha homokot és némi trágyát kever a földhöz. Másrészről azonban homokos talaj esetén nagyobb mennyiségű komposztot és sphagnumot adjon a földhöz. Nem javasolt kultivátor használata a talajhoz. Használjon ásót. A kultivátor tönkre teszi a talaj morzsalékos szerkezetét. A talaj szerkezetének olyannak kell lennie, mint a zsemlemorzsa. A talaj jól néz ki a kultivátorral történő kezelés után, de mivel annyira fel lett lazítva, gyorsan összeomlik, és lecsökken az oxigénszintje.

Ha megemelt ágyások vannak a kertben, ez egy jó, kezelhető megoldás. Ilyen esetben ne ásót használjon; használjon kultivátort. A művelet végén hordjon fel egy jó adag, melegítő komposztréteget, amely rajta marad egész télen. Megemelt ágyást úgy készíthet, hogy kijelöli a helyét, amelynek egy méter szélességűnek kell lennie. Az ágyás hossza nem lényeges. Az viszont lényeges, hogy be tudjon hajolni az ágyás fölé egészen a közepéig mindkét oldalról, anélkül, hogy letaposná a földet. Tehát a szélesség függ egy kicsit attól, hogy milyen hosszúak a karjai. Miután kijelölte az ágyást, ássa fel az egészet. Ez a feladat legnehezebb része, de tízévenként csak egyszer kell megcsinálni.

Legalább két ásónyom mélységig ássa fel a talajt. Keverje össze a földet egyharmad rész komposzttal. Ezután töltse fel vele az ágyást. Az ágyás ezáltal meg lesz emelve, innen származik az elnevezése. Az ágyás földje most könnyű, és levegődús. Melegítő takaróként fedje be egy réteg komposzttal. Egy 5-8 cm vastag réteg felmelegíti a földet, és jót tesz a talaj létfontosságú mikroflórájának. Tavasszal gereblyézze meg újra a durvább felületű részeket, és a talaj már készen is áll a megművelésre. Van azonban egy egészen kicsi „de” a dologban. Ha spanyolcsigával fertőzött a kert, tüzetesen ellenőrizze a komposztot mielőtt hozzáadja a földhöz, és a „takaró” réteg felhordásával várjon október végéig. Addigra ugyanis a csigák már elásták magukat, illetve elrejtőztek máshol. Áprilisban ismét figyeljen oda rájuk.

A gyümölcsöt és a zöldséget száraz, hűvös helyen kell tárolni. Ne feledje, hogy külön kell tárolni a gyümölcsöt és a többi zöldséget. Könnyedén készíthet tárolóvermet a kerti termények tárolásához úgy, hogy vesz egy nagy csatornacső darabot, és a földbe temeti. A cső aljára helyezzen megfelelő vastagságú kavics- és homokréteget. Tegyen vödröket és dobozokat a verembe, hogy a termények egy esetleges áradás esetén ne legyenek vizesek. Fedje le a „vermet” fából készült fedéllel és télire való gyékényszőnyeggel, amikor nagyon hidegre fordul az idő. Ne feledjen szellőzőcsövet építeni a fedélbe, hogy biztosítva legyen a verem szellőzése.

 

Virágoskert

A szeptemberi időszak éppen most ért véget. Ideális hónap volt ez új fű vetésére. Ha nem sikerült eddig megtennie, még mindig jó adag melegség van a földben, amely bőven elegendő a vetéshez. Nem érdemes számítania arra, hogy tavaszig használni tudja majd a gyepet. A fű még 5-6 C hőmérséklet esetén is tovább növekszik. És amikor eljön a tavasz, az újonnan vetett fű sokkal jobban képes lesz hajtásokat hozni, és ugrásszerű növekedésnek indul

A régebben telepített gyepeknél meg kell előzni a tavaszi mohaburjánzást és a havat követő gombaszaporulatot. Megfelelő gereblyével levegőztesse meg a gyepet, és vasvillával szúrjon lyukakat a földbe, hogy ezek elvezessék a vizet. Az összes száraz levél és a lehullott, elrothadt gyümölcs eltávolításával növelheti annak esélyét, hogy ne szaporodjanak el a mohafélék a gyepen. A fagy tényleges beállta előtt szedje fel az érzékenyebb virágok, mint például a dália, a begónia és néhány liliomfajta hagymagumóit. Tárolja ezeket hűvös helyen, egy sphagnummal bélelt dobozban. A tavaszi virághagymákat szeptemberben kell elültetni, de végrehajtható ez a feladat októberben is. Próbáljon ülteti nagyon korai, illetve kisebb botanikai fajtákat. Ezek sok hibrid fajtánál jóval tartósabbak.

Az évelőket részekre lehet osztani, és újakat lehet ültetni. Hagyja a növényeken az elhalt felső részeket. Ezek védik a növényt a fagytól. Az ősz a legalkalmasabb időszak arra, hogy évelőket vadásszunk magunknak. Most valóban láthatja, hogy milyen nagyra nőnek az évelők, és hogyan néznek ki. A növényszegély telepítése könnyű, és nagyon széppé teszi a kertet, de nehéz feladat lehet kordában tartani az Ön eredeti elképzeléseinek megfelelő rendszer használatával. A nagyokat hátra, a kicsiket előre. Különítse el a kék és a fehér színű virágokat. A természet hajlamos tréfát űzni velünk, tehát azok a növények, amelyeknek magasra kellett volna nőniük, alacsonyak maradnak, illetve fordítva. Ki kell próbálnia, és idővel fel fogja ismerni, hogy az Ön kertjében mely növények fejlődnek a legjobban.

 

Gyümölcsöskert

Az ősz rengeteg gyümölcsöt jelent, ezért ellenőrizze, hogy vannak-e a túlsúly miatt letört ágak. Vágja le a károsodott ágakat, hogy azok ne terjeszthessenek gombás betegséget. Ha beérett az alma, szedje le. Ha egy negyedfordulatot teker az almán, és az különválik a kocsánytól, az alma érett. Lehetőleg csomagolja be selyempapírba, hogy megőrizze a nedvességtartalmát. Ebben a hónapban ültesse el az új gyümölcsfákat. Permetezést nem igénylő fajtákat válasszon. Kérdezzen rá erre a kertészetben. Rengeteg fajta közül választhat. Ne feledkezzen meg a diófélékről. Gyorsan nőnek, bírják az erőteljes metszést, és termést adnak, amikor már minden egyéb termény szedése lezárult. Mindenképpen győztesként kerül ki a feladatból, ha két különböző fajtát ültet.

 

A melegház

Vigye be az utolsó paradicsomokat, hogy azok az ablakpárkányon érjenek be, és most, hogy a paradicsomnövények elöregedtek és penészesek, dobja ki őket. Alaposan takarítsa ki a melegházat enyhe szappannal, és tavasszal ismételje meg ezt a műveletet. Vegye ki a kis, bokros növényeket és a törpe rododendront a díszcserepekből, és vigye be ezeket a melegházba. Ott kellemes, védett helyük lesz egész télen, és tavasszal ezek a növények a legkorábbi virágokkal együtt fognak virágozni.